A Michelin téligumik kapcsán rengetegen úgy gondolják, hogy egyrészt megfizethetetlenül drágák, másrészt pedig csak a prémium kategóriás, mondhatni luxuskategóriás gépkocsikra éri meg megvásárolni őket. Ez ebben a formában azonban egy roppant nagy általánosítás, hiszen a Michelin bár valóban a legjobbak közé tehető az abroncsiparban, ezáltal tőlük számíthatunk a legtöbb és legjobb innovációra, gyakran útmutatásra, azonban évek óta nagy figyelmet fordítanak arra, hogy még a saját márkanevük alatt is lehetőséget biztosítsanak az autósok számára, hogy olcsóbb kategóriában – ez nagyjából maximum középkategóriát jelent – egyaránt legyenek gumiabroncsaik. Így csak a megfizethetetlenség miatt hatalmas butaság lenne rögtön elítélni a Michelin nevet.
Hogyan alakult ki a Michelin téligumik kultusza?
Az viszont a fentiek alapján is kijelenthető, hogy a Michelin téligumiknak bizony nagyon komoly kultuszuk alakult ki az évtizedek során, ami leginkább annak köszönhető, hogy ha megnézünk egy aktuális abroncs-árlistát, akkor a legdrágábbak között határozottan a gyártó termékeit találjuk. Ennek nem az az oka, hogy a Michelin téligumikat rendszeresen túlárazzák, mert csak a nevet kell megfizetni, sokkal inkább az, hogy a gyártó rendszeresen előáll egy olyan innovatív újítással, ami abszolút iránymutatóvá válik a piacon, és mivel az új technikák, alapanyagok és megoldások rendszerint nagyon drágák, ezért nyilván ez az abroncsok árát is alaposan megdobja felfelé.
Ha tehát ebből a szempontból térünk rá arra a kérdésre, hogy érdemes-e megvásárolni egy Michelin téligumit, akkor a válasz határozottan igen, hiszen a pénzünkért cserébe garantáltan a legjobbat kapjuk majd cserébe, a prémium kategória, a prémium technológiák legjavát.
Mert aki úgy dönt, hogy Michelin téligumit vásárol magának, az biztos lehet abban, hogy a jelenlegi iparág legfejlettebb technológiai újdonságait tudhatja majd az autója alatt. A Michelin erre évek óta nagyon komolyan ügyel, és noha árait nem tudja lejjebb tornázni, ha megvesszük a gyártó nevével fémjelzett gumikat, akkor biztosak lehetünk a maximális biztonság mellett abban is, hogy az abroncs még 8-10 év múlva sem hagy minket cserben. Az ár kérdése pedig relatív, hiszen egyrészt kinek és mi a drága, másrészt pedig amint jönnek az újdonságok a Michelin részéről, a gyártó úgy csökkenti a korábban megjelent típusok és mintázatok árát.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha Michelint akarunk kevés pénzből, akkor ne a használt mellett döntsünk, hanem inkább egy régebbi modell mellett, hiszen egykoron azok is a csúcskategóriát képviselték, csak a rohamléptékben történő fejlődés hatására kiszorultak a perifériáról.
Az autó döntsön, ne a pénztárcád
Azt tehát kijelenthetjük, hogy egy Michelin téligumi kapcsán nem az a kérdés, hogy megvegyük-e vagy sem, hiszen garantáltan jó minőséget kapunk a pénzünkért cserébe, sokkal inkább az, hogy megéri-e nekünk? Egy új autó esetén például ne is legyen kérdéses, hogy a legjobb abroncsok közül választunk rá, hiszen az a kocsi vélhetően még 10 év múlva is velünk lesz, hovatovább szeretnénk vigyázni rá télen is. Ezt pedig a legjobban egy prémium kategóriás abronccsal tehetjük meg.
Szintén a Michelin téligumi mellett szól még egyébiránt az is, ha olyan gépjármű van a birtokunkban, ami nagy teljesítményt tud leadni, hiszen az ilyen gépkocsik rendszerint megkövetelik, hogy jó minőségű abroncsokon guruljanak. Amennyiben azonban régi, illetve kis- és középkategóriás gépjárművel rendelkezünk, akkor nyilván nem a Michelin lesz a mi márkánk!
Kép forrás: Flickr (licenc: CC by-ND 2.0)