5+1 dolog, amit ne kövess el téli vezetésben
Autózás

5+1 dolog, amit ne kövess el téli vezetésben

Rate this post

A téli vezetésnek mindig megvannak a sajátosságai, az, aki minden nap ilyen terepen vezet természetesen sokkal ügyesebb, mint az, aki életében először megy kocsival a havas hegyes utakon. Senki sem születik úgy, hogy mindent tud a téli vezetés veszélyeiről, hiszen ezeket a tapasztalatokat az évek során szerezzük meg. Vannak azonban olyan dolgok, amiket akár hó nélkül is be tudunk gyakorolni, biztonságos körülmények között, ahol még az a veszély sem áll fent, hogy esetleg belecsússzunk az árokba.

1. Trükközés a fűtéssel

Rengeteg autós spórolni szeretne az autóban történő fűtéssel, ezért képes inkább végig nagykabátba ülni a volán mögött. Ez nem csak, hogy nem kényelmes, de veszélyes is. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg ember csodálkozik, hogy mitől lesz párás és jégvirágos az üveg belseje, ami megnehezíti a kilátást vezetés közben a gépjárműből. Pedig az az igazság hogy egy kicsit hosszabb utazás során észre fogjuk venni, mennyi hátrányunk lehet abból, ha vastag kabátba ülünk a volán mögött. Ilyenkor ugyanis nem véd rendesen a biztonsági öv sem ütközés esetén és a mozgás is sokkal nehezebb benne.

A jó megoldás talán az lehet, ha a ventilátort bekapcsolva hagyjuk és nem csak a szélvédőre irányítom a meleg levegőt, hanem az utastérbe is. A párásodás ellen pedig könnyen segíthet a klímázás is. A kormány mögé mindig úgy kell beülni, hogy kényelmes, legyen számunkra, tudjunk megfelelően mozogni.

2. Óvatosan a blokkolásgátlóval!

A blokkolásgátló sokszor megtréfálhat bennünket, úgyhogy már csak ezért is megéri előre gyakorolni, hogy ne élesbe éljük át. A blokkolásgátló nem rövidíti meg a fékutat, de segít elérni az adott tapadás mellett a lehetséges minimumot, emellett pedig a gépjármű teljesen jól kormányozható marad. Tehát ilyen havas, jeges időjárásban egész már is kijöhet abból, ha bekapcsol a blokkolásgátló, mint száraz aszfalton.

3. A fronthajtásos kocsi mindent legyőz?

Sokan úgy tartják, hogy egy átlagos vezető sokkal jobban boldogul egy fronthajtásos autóval, hiszen ha mégis megcsúszik az autó, hirtelen elveszi a gázt, ezzel pedig rendszerint meg is oldódik a probléma és a veszélyhelyzet. Ha egy hátsókerekes autóval csináljuk ugyanezt, akkor viszont nagyobb baj is kialakulhat, hiszen keresztbe fog fordulni.

4. „Az összkerékmeghajtás mindennél erősebb”

Az összkerékmeghajtás sokkal stabilabban viszi az utakon az autót, sokkal nehezebb például túlpörgetni az abroncsokat, a mai korszerű elektronikákkal pedig teljesen egyértelmű hogy verhetetlen, főleg havas napokon. Azt azonban jó tudni, hogy az összkerékmeghajtás nincs pozitív hatással a fékezésre, hiába gyorsan jobban a kocsi ugyanúgy fog lassulni.

5. Valóban meg fog állni a gyalogos a járda szélén?

Sok autós úgy gondolja, hogy a gyalogos úgy sem mer kilépni az útra. De sajnos, ki fog lépni. Ha mi vagyunk a gyalogosok, sokszor lássuk, be eszünkbe se jut körülnézni, csak kiugrunk az útra, hiszen sietünk valahova. Ahhoz pedig tényleg nagy profi gyalogosnak kell lennie, hogy, megtudja ítélni azt, hogy nyáron sokkal hamarabban és könnyebben megtudnak állni az autók, mint télen.

+1. Nem elég az elmélet! A vezetéshez kell a rutin!

Ha az elméletet betanultuk, akkor is kell a tapasztalat, ami megszerzése után sokkal rutinosabbak leszünk az utakon. Vezetés közben ugyanis olyan szokatlan helyzetekkel találhatjuk szembe magunkat, amelyek mellett tényleg csak akkor tudjuk, hogy mit csináljunk, ha azt kellően begyakoroljuk.

Szóljon hozzá!