Úgy tűnik, Amerikában nem menő elektromos autót vásárolni. Ellentétben az e-autók Eldorádójával, Norvégiával, az USA-ban még mindig csak a hagyományos autókat látni mindenfelé. Néha feltűnik egy-egy Tesla vagy más alternatív hajtású gépjármű, de az újautó eladások nagy része benzines vagy dízel erőforrással kerül az utakra.
Bár a Tesla nemrég jelentette be az 500000. előrendelését a Model 3-ra, ez a szám csak a híroldalak hasábjain mutat jól. Ez ugyanis nem azonnali eladást jelent, 2018-ban például az egész USA-ban mindössze 361000 plug-in elektromos autót értékesítettek. Ezek azok a járművek, melyeket akár otthon, a fali csatlakozóba bedugva is fel lehet tölteni.
A 361000-es mennyiség 33%-a ráadásul hibrid volt, ahol az akkumulátorok mellett hagyományos meghajtást is beépítettek az autókba. Ezek az adatok pedig el is törpülnek a teljes amerikai újautó piacon, ahol ugyanebben az évben 5,3 millió jármű kezdte meg a pályafutását nulla kilométerrel.
A világ egyik leggazdagabb országáról beszélünk tehát, de még itt sem hódítanak szélsebesen az elektromos autók. De mi lehet az oka annak, hogy nem vált egyre több ember a környezetet elvileg sokkal kevésbé terhelő e-autókra?
Egzotikus furcsaságként tekintenek az elektromos autókra
Az emberek többsége egzotikus furcsaságként tekint az elektromos autókra, amely csak a gazdagok és hipszterek játéka. Az átlag amerikai számára már 100 éve működnek az üzemanyaggal működő autók, ezeket ismerik, használják minden nap, és semmiféle késztetést sem éreznek a váltásra.
Az eladásoknak nem kedveznek a tévhitek sem. Olyan kérdéseket kapnak az eladók, melyek arról érdeklődnek, hogy tudnak-e gyorsan közlekedni az elektromos autók? Vagy működnek télen is? Esetleg: elég megbízhatóak ahhoz, hogy ellássák velük a munkát?
A fejekben sincs minden rendben, a felmérések szerint az amerikaiak 42%-a még azt hiszi, hogy az elektromos autóknak is szükségük van valamennyi üzemanyagra. Jó részük ráadásul azt gondolja, hogy ez a kategóriatípus kizárólag a Toyota Prius-t jelenti, mert más alternatíváról még nem hallottak.
Az a vélekedés viszont igaz, hogy az elektromos járművek főleg a tehetősebbek választása. Az eladások alapján az egyik leggazdagabb amerikai államban, Kaliforniában vették meg az emberek a legtöbb plug-in autót, az országszerte értékesített darabszám fele ott talált gazdára.
A gyorsabb elterjedés fő akadályai
Az elektromos autók gyorsabb elterjedésének van néhány igencsak gyakorlati akadálya. A legfőbb a töltési lehetőségek korlátozottsága. Még az olyan elektromos autók Mekkájának számító városban, mint Los Angeles, sincs elég gyorstöltő. Pedig ez az egyetlen olyan töltőtípus, amivel utazás közben még vállalható időn belül újra lehet tölteni az autót. Mégis, már most is gyakran 40-45 perceket kell várni, míg felszabadul egy hely, erre pedig utazás közben ritkán van idő.
A másik fő probléma, hogy az e-autók értékesítése nem áll a kereskedők érdekében. A legnagyobb gyártó, a Tesla, főleg a saját hálózatára támaszkodik, ráadásul Amerikában az autó dílerek tradicionálisan a szolgáltatások, a szerviz eladásából élnek meg. Az elektromos autóknak pedig nem nagyon kell szerviz, mivel tizedannyi alkatrészből állnak, mint a hagyományos autók. Nincs bennük motorolaj, a fékbetét nem kopik, mert az elektromos motor fékez, nincs bennük porlasztó, turbó, és számos más, szervizigényes alkatrész sem. A kereskedőknek így nem érdekük, hogy az egyszeri, kisebb bevételt adó e-autókat értékesítsék.
A harmadik probléma pedig a média túlzott derűlátása. Míg folyamatosan azt harsogják, hogy itt a zöldforradalom, és soha nem látott magasságokba emelkedett az e-autók eladása, addig az átlag amerikainak elég körbe nézni, hogy mindenhol benzinzabáló pickupokat lásson. Így a hírek hitelességét, és egyben az elektromos autók létjogosultságát is alapjaiban kérdőjelezi meg.