Az autó átírás menete nem túl bonyolult lépésekből áll
Autózás

Az autó átírás menete nem túl bonyolult lépésekből áll

Rate this post

Néhány igen egyszerű lépéssel az autó átírás menete is átvészelhető. Ha odafigyelünk mindenre, akkor mindenféle bonyodalom nélkül máris a nevünkre kerülhet az áhított jármű. Az intézni valókat szépen sorban kell elvégezni, még véletlenül sem szabad kihagyni egy lépést sem, ezért érdemes alaposan átolvasni a következő sorokat.

A gépjármű adásvételi szerződése

A gépjármű adásvételi szerződését mindig 4 példányban töltsük ki, hiszen 2 db az eladónál marad és kettőt pedig a vevő kap meg belőle. Ma már a boltokban is lehet kapni adásvételi szerződéseket, amelyeket igen egyszerű kitölteni. Ha ezt használjuk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy minden fontos adat belekerül a szerződésbe. Mivel ezek a szerződések nem indigósak, ezért mindegyik lapot külön-külön alá kell írnia mind a kettő félnek. Mielőtt azonban a szerződést aláírnánk, mindig győződjünk meg arról, hogy az adatok hitelesek-e.

Akár még azt is megtehetjük, hogy egymás adatait leellenőrizzük a hivatalos iratok alapján. Néha előfordul, hogy hibázunk a szerződés kitöltése közben, ilyenkor nem kell azonnal új szerződésért szaladni, elég a hibás adatot áthúzni és kijavítani a jó adatra. Ezekben az esetekben mindenképpen bele kell írni a megjegyzés rovatba, hogy mi és hol lett javítva.

Az autó átírás menetéhez fontos, hogy biztosítást kell kötni a gépjárműre

Azonnal az adásvétel megtörténte után érdemes egy kötelező felelősség biztosítást is kötni, amely akár még aznap is elindulhat. Ha ezt nem tesszük meg, akkor a biztosító bizony a biztosítással nem fedezett napokra fedezetlenségi díjat fog felszámolni. Bizonyára sokunknak nem hiányoznak ezek a plusz költségek.

Ma már akár interneten is tudunk biztosítást kötni, illetve számtalan alkusz cég is segítségünkre lehet. Amennyiben nem bízunk az interneten elérhető szerződéskötésben, úgy a legközelebbi irodába térjünk be és kössük meg a biztosítást minél hamarabb, hogy az autó átírás menete zökkenőmentesen alakuljon.

A következő lépés az eredetvizsga

Az autó átírás menetéhez hozzátartozik az eredetvizsga elvégzése. Ez nem egy túl hosszú folyamat, hiszen mindösszesen 10-15 perc alatt elkészül, amennyiben mindent rendben találnak a gépkocsin. Eredetvizsgára érdemes előre bejelentkezni, hiszen ma már olyan sokan vásárolnak használt gépjárműbet, hogy bizony sokszor a várakozási idő is megnő. A vizsgálat díját minden esetben ott a helyszínen kell kifizetni.

2017-ben az 1400 köbcentis autóknál ez a költség 17 000 Ft, 1401-2000 köbcentiig pedig 18 500 Ft, efölött 20 000 Forint kiadással érdemes számolni. Természetesen ezek az összegek a személygépjárművekre vonatkoznak. Teherautóknál sokkal magasabbak az eredetvizsga költségek.

Ezután az autó átírás menete az okmányirodában folytatódik

Az eredetvizsga igazolással, a kocsi összes papírjával és az adásvételi szerződéssel együtt kell az okmányirodát felkeresni. Itt sajnos újabb költségekkel kell számolnunk, hiszen a vagyonszerzési illeték, az új forgalmi engedély és az új törzskönyv díját is ki kell fizetnünk. Bankkártyával vagy postai csekken is rendezhetjük ezeket a költségeket. Okmányirodákba ma már lehet az Ügyfélkapun keresztül is időpontot kérni, vagy egyszerűen az okmányirodában. Nem biztos, hogy azonnal fogadni tudnak, ezért jobb az időpontfoglalás.

Ez szintén egy maximum 15 perces folyamat lesz, természetesen a várakozási időt nem számoltuk bele. Ezzel a lépéssel már teljes körű tulajdonosai vagyunk a gépjárműnek, hiszen az átírás folyamata itt be is fejeződött. A teljesen új forgalmi engedélyt azonnal odaadják nekünk, de az új törzskönyvre várni kell, és ezt postán küldik meg mindenkinek. A gépjárműadó az, ami még hátravan, de ezt az adóosztály hivatalból küldi meg az új autó tulajdonosoknak.

Szóljon hozzá!