Autós érdekességek Új technológiák

Az új BMW X3 a Marson is vezethető, virtuálisan…

Rate this post

A BMW-nek köszönhetően most lehetőségünk nyílik egyszerre két szuper dolgot is kipróbálni. Nem elég hogy virtuálisan vezethetjük a legújabb SUV-ot, de mindent egy nagyon különleges helyen, a Marson tehetjük meg. A BMW marketingje igencsak hatásosnak bizonyult, az új X3 novemberi kiadásához egy hatalmas, globális kampányt volt képes elindítani, amelyben az újratervezett SUV-ot párosítja a sportossággal és lehetőségünk nyílik arra, hogy kipróbáljuk a Vörös Bolygó felszínén.

A gyártó multimédiás kampánya arra próbálja ösztönözni az embereket, hogy felfedezzék az új járművet, egy exkluzív, feltűnő környezetben. Jobb reklámra pedig ezek után nem is volt szükségük, hiszen jelenleg az egész világ erről beszél. A 3,5 perces kisfilmben végig izgalmas dolgokat láthatunk, teljesen körbe tudunk nézni a Marson, a különleges környezet mellett pedig megismerteti velünk az új X3-at. A videóban bemutatja, hogy hogyan működik a Head-Up kijelző, a sávváltás, milyen a félig önvezető rendszer, illetve kiismerhetjük magunkat a vészfékrendszer működésében is.

A lélegzetelállító környezetben próbálhatjuk ki az új SUV-ot!

Kívül-belül alaposan bemutatja az autót, mely 360 lóerővel bír, 4,8 másodperc alatt 0-100-as sprinttel áll a vásárlók rendelkezésére. A BMW-nek az X3 lesz a legelső olyan autója mely a konnektoros hibrid iPerformance változatok mellett egy totális elektromos hajtásláncot is kap. A lélegzetelállító virtuális valóság használatával a BMW X3 a világ legelső tesztvezetését bonyolította le a Marson, ezzel pedig felejthetetlen látvány tárul elénk. A látványos képek és a különleges hangokkal együtt egy olyan életre szóló élményt nyújtanak, melyet soha nem fogunk elfelejteni.

A gyártótól ez egy olyan hihetetlen reklám mely biztosan az emberek tudatában fog maradni, ezáltal pedig még többen fognak a BMW-ről beszélni.

A kampány során képesek leszünk egyedi X3-at létrehozni, saját magunk stílusára alakítani, majd az ultramodern járgánnyal kezdhetjük is az autózást az ismeretlen bolygó felszínén. Egy igazi BMW rajongó pedig mi másra vágyhatna, minthogy a volán mögött üljön egy ilyen autó csodában és egy ismeretlen helyen vezethesse.

Azért jegyezzük meg, hogy sok valóság alapja természetesen nincs a különleges promóciónak, hiszen egy belső égésű motor nagy valószínűséggel nem fog működni a Mars vékony atmoszférájában. De ne legyünk ünneprontóak, inkább próbáljuk ki ezt a lélegzetelállító utazást! Próbáld ki te is, ha életre szóló élményre vágysz!

Mivel fog még előrukkolni a BMW?

A gyártó a rajongóknak azt üzente, hogy élvezzék ki a látogatást a Vörös Bolygón, ismerjék meg a Mars sajátosságait és tanulják meg vezetni az új SUV-ot, hiszen legközelebb már a Földön fogják bemutatni és letesztelni mit is tud egy ilyen négykerekű csoda. A gyártó elárulta, hogy készül egy olyan kampánnyal is, amelyben megismerteti velünk majd a BMW Turbo Levo FSR 6 Fattie korlátozott különkiadását is, amelyhez egy speciális kerékpár gyártóval fog együtt működni.

Szóljon hozzá!