A DOT szám jelentése nyilvánvalóan nemcsak nyári abroncsoknál, hanem a téligumiknál is kifejezetten fontosnak tekinthető. A DOT szám, vagy más esetben DOT kód nem mást mutat meg, mint a gumiabroncs életkorát, egészen pontosan a gyártási időt, hiszen kiolvasható belőle, hogy pontosan melyik évben, annak melyik hetében gördült le a kérdéses gumi a gyártósorról. A DOT számot jellemzően a vulkanizálás során, az utolsó lépésként égetik fel az abroncs oldalfalára, általában egy időben a mellé felkerülő többi érték közé, legyen szó akár a méretjelölésről, akár a márkanév beütéséről.
A DOT szám szabványát, valamint a hozzá kapcsolódó kritériumokat az Amerikai Szállítmányozási Hivatal előírásainak megfelelően, azokkal teljes összhangban kell teljesítenie a gyártónak, hiszen ebben a kódban kerül összesűrítésre a gyártók részéről az abroncsra vonatkozó minden fontos gyártási adat. Ilyen többek között, hogy hol és mikor készült a gumi, de sokan még azt is feltünteti, hogy melyik műszak és melyik gyártósoron, hiszen amennyiben valami komoly gond van vele, akkor a felelősök visszakereshetők.
A DOT szám jelentése és kiolvasása
Habár sokan tisztában vannak azzal, hogy a DOT szám jelentése azt tükrözi, hogy mikor gyártották az abroncsot, amennyiben azonban valaki elsőre ránéz egy ilyen kódsorra, akkor bizonyára csak nagyon nehezen fog kiigazodni rajta. Ennek az oka az, hogy akárcsak egy abroncson belül mindent, úgy természetesen a DOT számot is teljes egészében lekódoltak a készítők, ennek megfelelően szinte minden fordítva, illetve a logikával szembemenő formában szerepel rajta.
A DOT szám jelentése azonban nem megfejthetetlen, ellenben fontos, hogy csak az utolsó négy számjegy tartalmazza a gyártás pontos idejét, a többi rendszerint mást jelent. Amennyiben például az utolsó négy számjegy helyén azt láthatjuk, hogy 3712, akkor az elsőre bizonyára a legtöbb embernek semmit sem mond, ami nem véletlen. Ezt ugyanis kettesével kell visszafelé olvasni ahhoz, hogy valami értelmes dolgot kaphassunk, lévén ezt az abroncsot 2012-ben gyártották, mégpedig az esztendő 37. hetében, így jön ki fordítva a 3712-es kódsor.
A DOT szám jelentése azonban ennél összetettebb lehet, hiszen két további alfanumerikus kódkombinációval is kiegészülhet annak érdekében, hogy még többet tudhassunk meg az adott abroncsról. Ezek közül a legfontosabbakat lényeges megtanulni, hiszen fontos lehet a választáskor! Az egyik ilyen az E4 jelölés, amely azt tanúsítja, hogy abroncsunk teljes egészében megfelel az Európai Unió törvényi előírásainak.
Sőt mi több, ezt tovább bonthatjuk, az E után lévő számjel ugyanis azt az országot takarja, amely az igazolást kiállította: ez esetünkben Hollandia lesz, a 4-es szám ugyanis az övék. Az E4-es jelölés után rendszerint szerepelhet még egy számsor is, mégpedig a 0214338, ami nem valami visszafejthető dolog, éppen ellenkezőleg, ez így egyben annak a sorszáma, hogy a termék maradéktalanul megfelel az Európai Unió előírásainak.
Miért fontos a DOT szám?
A DOT szám jelentése természetesen leginkább azért fontos, hogy megtudjuk, pontosan mikor is gyártották az autónkon használt, vagy az éppen megvásárolni szándékozott abroncsot. Egy téli gumi ugyanis normál esetben 5-8 évnél tovább nem használható, illetve pontosabban ekkortól már állandó felügyeletet igényel a gumi természetes öregedéséből kifolyólag. Ha ismerjük a DOT szám jelentését, akkor tudni fogjuk, hogy ebből a szempontból mikor válik csereéretté az adott gumiabroncs!