A ’80-as években nagy sikerrel vetített Knight Rider-sorozatban Michael hangvezérlés alapján utasította Kit-et, a szuperautót – mai elnevezéssel: ,,okosautót” – a különböző vezetési bravúrok megtételére, amelyet a fiatalabb generációk szinte tátott szájjal csodáltak. Akkor még egyáltalán nem gondoltuk, hogy nem csupán ,,szuperautó” létezhet, hanem egyszer eljöhet a ,,szupergumiabroncsok” ideje is. És itt a jó hír: mostanra eljött! Ugyanis 2017 márciusában a Goodyear cég a Genfi Autószalonon bemutatta hosszú távú vízióját a jövő interaktív gumiabroncsáról.
Napjaink rohamosan fejlődő mobilitási ökoszisztémájában a Goodyear célja a gumiabroncsok, a jármű és a környezet közötti interakció forradalmasítása. A legújabb, Eagle 360 Urban nevű, gömb alakú, 3D nyomtatással készült abroncsa az első koncepcióabroncs, melyet mesterséges intelligencia hajt, és amely kommunikálni, érezni, dönteni és átalakulni is képes lesz majd.
Tavaly állt elő az Eagle 360 koncepcióabronccsal a Goodyear, mely egyedi, gömb alakú gumiabroncs, Megnövelt komfortfokozata, biztonsága és kormányozhatósága biztosítja az autonóm vezetés egyre magasabb igényeinek való megfelelést. A pozitív visszajelzések hatására idén a gyártó még egy lépéssel tovább vitte a koncepciót.
Idén az Eagle 360 Urban gumiabronccsal a Goodyear ismét a technológiai határokat feszegeti, egy lehetséges jövőképet felvillantva. A mesterséges intelligencia alkalmazása révén a Goodyear koncepcióabroncsa egy úgynevezett „gondolkodó agyat” kap. Bionikus felületképzés alkalmazásával és alakváltó mintázatával az Eagle 360 Urban arra is képes, hogy a gyakorlatban alkalmazza az információszerzésből eredő konzekvenciákat.
A gumiabroncs a jármű „idegrendszerének” felel meg, valamint a „dolgok internete” (IoT) összekapcsolt hálózatának részét képezi majd. Ezért gyorsan alkalmazkodhat a környezeti tényezők hirtelen változásához is, valamint a flották és felhasználóik ,,mobilitás, mint szolgáltatás” (Mobility as a Service, – MaaS) iránti növekvő igényeihez.
Az Eagle 360 Urban abroncsainak bionikus felületét érzékelők hálózzák be, és ezek révén a koncepcióabroncs kontrollálhatja állapotát, adatokat gyűjthet be, például az útburkolat felületéről. A többi járművel, továbbá infrastrukturális, forgalmi és mobilitási irányításrendszerek hálózatába kapcsolódva az Eagle 360 Urban a környezetéből is valós idejű információk begyűjtésére képes.
A fenti információforrások kombinálása, valamint azok „deep learning” (elraktározódó ,,mély” tanulási) algoritmusokkal programozott neurális hálózatok használatával megvalósuló azonnali feldolgozása révén az Eagle 360 Urban képes döntéseket hozni. Mitöbb, az abroncs az alkalmazott mesterséges intelligenciának köszönhetően tanul a korábbi műveletekből, hogy ezáltal optimalizálja a jövőbeni válaszreakciókat is.
A Goodyear gumiabroncsa szuperelasztikus polimerből készült bionikus felülete az emberi bőrhöz hasonlóan rugalmas: alakul, nyúlik és összehúzódik. A külső réteg alatt egy rendkívül erős, habszerű anyag húzódik, amely a jármű nyomásgyakorlása ellenére is rugalmas marad.
Ennek az elasztikusságnak köszönhetően a gumiabroncs felszíne alatti, – elektromos impulzus hatására formaváltoztató, az emberi izomzat elvén működő – egységek átformálják a gumiabroncs futófelületének mintázatát alkotó individuális szekciókat, nedves időjárási viszonyok között „gödröcskéket” képezve, ugyanakkor száraz körülmények között kisimítva az abroncsfelületet. Ezáltal képez biztonságosabb futófelületet.
Ha a gumi bionikus abroncsfelülete megsérül, a beépített érzékelők meghatározzák a defekt pontos helyét, ennek következtében a gumiabroncs elfordul, hogy máshol érintkezzen az útburkolattal. Így csökken a defektes részre nehezedő nyomás, és megkezdődhet az ,,öngyógyítási” folyamat. Ez az ,,öngyógyítás” különleges összetevőkből álló anyagok segítségével történik, úgy, hogy ezek a sérült rész felé folynak, majd egymással fizikai-kémiai reakcióba lépve új molekuláris kötéseket képeznek, és lezárják a keletkezett lyukat.
Ha esetleg most legyintenénk, vagy felsóhajtanánk, hogy ez még csak a távoli jövő, és maximum MZ/X száguldozhat majd ilyen abroncsokkal felszerelt ,,csodajárgányon”, akkor örömteli hírnek számít, hogy a Goodyear meghívta a franciaországi ISD RUBIKA formatervezői iskola hallgatóit, hogy közösen álmodják és alkossák meg a teljes egészében az Eagle 360 Urban koncepcióabroncsra szabott koncepciójárművet.
A gumitervezőkkel szoros együttműködésben a diákok – a jövő élettereit és mobilitási igényeit szem előtt tartva – létrehozták a Vision UMOD névre hallgató ,,okosjárművet”. Így előreláthatólag rövid időn belül saját magunk is megtapasztalhatjuk a vezetési élmények ilyen mérvű dimenzióját.
Kép: Goodyear